2008. november 24., hétfő

2008 AGA International Aquascaping Contest (s)


Intro:

Végre eljött a nagy pillanat, az AGA 2008-as Aquascaping verseny eredményhirdetése. Bevallom, hogy az akváriumi növények iránti szeretetemhez, ez a rendezvény is nagyban hozzájárult. Innen rengeteg információt lehet szerezni, amit persze az otthoni alkotásnál fel is lehet használni. A profiktól mindig jó tanulni.
A következő sorokban, a saját szemszögemből szeretném értékelni az alkotásokat, ill. leírni, hogy nálam miként alakultak az eredmények. Minden esetre, ahogy nekem tetszik. Rögtön megjegyezném, hogy én nem a trendek alapján értékelek, csak pusztán az összhatás ami nekem számít, az arányok, a színvilág harmóniája, és a részletesség. Nem különösebben értékelem a felszínen megtalálható havas hegyek, folyók, tengerpartok, esetleg lombos fákat utánzó megjelenítéseket, annak ellenére, hogy teljesítményben mégis különlegeset jelentenek. A nagy várakozás ellenére sok olyan alkotást láttam, köztük dobogós helyezetteket is, ahol egyszerűen nem értettem az értékelés miértjét.

Nézzük először a zsűri hivatalos döntését small kategóriában:

3. Helyezett (small kategória)

Piotr Suty "Moment at the riverside"

Harmadik helyezett lett a lengyel Piotr Suty 27 literes alkotása, melynek címe, „Moment at the riverside” Mivel már az elején leírtam, hogy számomra a növények nagyon sokat számítanak, így ezt az alkotást nem tudom ilyen szemmel, túl pozitívan értékelni. Az egész látványát a kövek és a fa elemek ügyes elrendezése adja. Mondjuk ez egy ekkora akváriumban nem rossz. Az én nézeteim alapján, ha nincsenek bonyolultabb növény kompozíciók, akkor nekem ez nem ad eleget. Egy ilyen versenynél azt is fontosnak tartanám, hogy ne legyen egy, csak erre az alkalomra összerakott akvárium, amin nem látszik a sok gondozás, ápolás. Ez a kreáció a verseny előtti napokban is készülhetett.

Piotr akváriumával szembe olyan méretűeket állítottam, melyek közel azonos térfogatúak, hogy érzékeltessem, mennyivel kreatívabb alkotásokat is lehet készíteni hasonló feltételek mellett.
A harmadik helyezést nagyjából két akvárium között döntöttem volna el. Az egyik Antonio Nikolic (Horvátország) kreációja 15 literben, a másik Timo Wünsche (Németország) 18 literben. A mind a két akváriumnál egyértelmű a növények változatossága, sok félesége és a lehetőségekhez képest a rendezett kép.

3. Helyezett (nálam)

Antonio Nikolic "Natural Mystic"

A kéz jelenléte jól érzékelteti a valós méretet

Neocaridina heteropoda var. red garnéla az akvárium színfoltja


Antonionál elképesztő, hogy milyen sokféle növénnyel alkotja meg az összhangot, úgy hogy még a mérettel arányos faágakat is sikerült belecsempészni. Nagyon tetszik, hogy a pirosas színeket az állatokkal adja meg, ezek között is külön kedvencem, a Galaxy razbóra, mely apró termete ellenére, talán az egyik legszínesebb édesvízi halacska. Jelen esetben, ami talán nem annyira szerencsés, az a túl vastag kavics aljzat a frontüvegnél, melynek aránya egy kicsit elcsúszott az összképhez képest.

3. Helyezett nálam (vagy ez)


Timo Wünsche "The devouring Green"

Timo valamivel kevesebb növénnyel dolgozott, de a hatás így se maradt el. Az egyik közkedvelt növény, ami egy ekkora akinál is jól működik, az a Hemiathus callitrichoides „cuba”, nagyjából meghatározza az egész akvárium hangulatát. Itt is egykét színesebb növény mellet, a kis csíkos garnélák (red bee) adják a színegyensúly elemeit. Na és persze a fa innen se hiányozhat, ez nálam alapelv.


Ami nálam egyértelművé teszi mind a két alkotás sikerét, hogy ekkora méretük ellenére, egy jóval nagyobbnak tűnő akvárium hatását keltik, amit Piotr művéről nem lehet elmondani. Ezt egyébként a részletességgel, kisméretű elemekkel, és az apróbb növésű növényekkel érik el.


2. Helyezett (small kategóriában)

Renee So „Morning Glory”

A kategória második helyezettje lett Renee So (Hong-Kong) „Morning Glory” című, 65 literes akváriuma. Hát ennek a pozitív értékelésére lehet, nem én vagyok a legmegfelelőbb. A zsűri, feltételezésem szerint, a fák lombjait imitáló, moha növesztéseket értékelte. Mint korábban említettem, ezt a fajta kreativitást nem nagyon szeretem, pláne akkor, ha a hatás a kitűzött célt se éri el. A szó szoros értelmében, én inkább zöld gombákat látok, mint szép fákat. Az akvárium, említésre méltó mozzanatainak felsorolása végéhez is ért. A Hemiathus a rendelkezésre álló felületet nem futotta be teljesen és a Cyperus helferi elszórt tövei, egy kicsit rendezetlen hatást kelt az előtérben.

2. Helyezett (nálam)

Iwo Borkowicz „Liquid Nature III.”

Baktató Red Cristal garnéla

Az én döntésem egyértelműen Iwo Borkowicz (Lengyelország) 37 literes, „Liquid Nature III.” című akváriumára esett. Ez az alkotás, szinte minden hivatalos, tudományos megközelítés szempontjából megfelelő. Mind a „háromszög elv”, mind az „aranymetszés szabálya” fellelhető benne. Én ezen szabályok ismeretében is, csak is az összhatásra hagyatkozom. A kép egyértelmű dominanciáját, a barnás sziklák és a Hemiathus gyönyörű, zöld színének kontrasztja adja. A háttérben található Rotalát én az akvárium felső kétharmadáig vágtam volna vissza, de az összkép így se rossz. A Red Cristal garnélák ismét a tökéletes kiegészítését jelentik a teljes képhez.

1. Helyezett (small kategóriában)

Peter Kirwan „Montainscape”

A legkisebb akváriumok közül az első helyet Peter Kirwan (Írország) 54 literes, „Montainscape” című alkotása nyerte. Megmondom őszintén, hogy ennek a képnek a nézegetése közben, vegyes érzelmek keringtek bennem. Valahol tetszik az egész kompozíció, valahol meg nem természetes hatást ad számomra. A cél jelen esetben teljességgel megvalósult. A sziklás hegycsúcsok hatása egyértelmű, de én nem szeretnék az akváriumomban hegyeket látni, miközben hal rajok repkednek felettük. A Hemiathus jelen esetben nem annyira tetszik, mert itt-ott egy kicsit „elvadult”, így nem a hegyek oldalán található erdők, vagy bokrok hatását keltik. Ez a kicsit egyhangú hegyes tájkép számomra nem az első helyet jelenti.

1.Helyezett (nálam)

Law Kai Chun „Road to Laputa”

Elsődleges fókuszpont

A Fissidens sp. gyönyörű kiegészítője az összképnek

Az én favoritom, a dobogó legmagasabb fokán, Law Kai Chun (Hong-Kong) 32 literes, „Road to Laputa” című mesterműve áll. Minden pozitívumot, amit az én szemszögemből el lehet mondani, az mind illik erre az alkotásra. Háromszögekből van elég, elsődleges, másodlagos fókuszpontok megvannak, és hát a jó öreg arany metszés szabálya is könnyen fellelhető. Ez lett volna Nigro tudományos megközelítése. Az én értékelésem, ha mondhatom így, a józan paraszti szemmel történik, vagyis az összhatás. A növények megfelelő összeválogatása és elhelyezése igazán parádés. Az előtérben rögtön a Hemiathus „háromszög”, tőle jobbra és balra az Eleocharis „Parvula” sp. zárja az előtér képét. Balra láthatjuk a fő látványosságot, a mesterien összerakott, sziklából, fából, növényekből komponált fő fókuszpontot. Nem sokkal múlja alul ezt a képet, a jobb oldalon található másodlagos fókuszpont. Az összhatás hasonló, talán egy kicsit kevesebb hangsúllyal, de ékét jelenti a szikla közé növesztett, rendkívül dekoratív Fissidens sp. A hátteret nem is lehetne jobban lezárni, mint az elmaradhatatlan Rotala sp. „green” bokraival. Ennek a képnek a tökéletes záró akkordját jelenti, az örök sprinter, a Vörösneon raj.

Összegezve: Minden benne van ami kell, megfelelőek az arányok, kiemelhető részletekkel rendelkezik, egyszerűen jó ránézni. Ez valóban 32 liter lenne?


2 megjegyzés:

szentgyo írta...

Szép szép akváriumok, de a lényeg: hajrá garnélák :D

Nigro írta...

Egyetértek, valóban sántít a sorrend szerintem is. A hegyek egyedisége lehet a magyarázat és hogy Law Kai Chun akija nagyon hasonlít Justin Law régebbi nyertes akijához.