2011. április 9., szombat

Eheim Classic–Az örök klasszikus

Amano galery

Az Akvakertészet szülőatyjának, Takashi Amanonak a galériájában is szépen muzsikálnak a Classic szűrők.

A tesztek írását egy olyan szűrővel, szűrő családdal kezdeném, mely valójában nem egy újdonság, inkább egy élő legenda. A megjelenése óta még mindig nagy sikernek örvend a világon, de ugyanakkor sokszor osztja a fogyasztók véleményét, legalábbis idehaza. Az elkövetkező sorokban az Eheim Classic szűrőkről szeretnék írni, bemutatni azoknak, akik még nem ismerik, illetve meg szeretném osztani a vele/velük kapcsolatos tapasztalataimat.
Már két mérethez is volt szerencsém, egy 2217 és egy 2211-hez. Mind a kettőt évekig használtam, így egy kicsit hosszabb távon is megfigyelhettem a működésüket, előnyeiket, esetleges hátrányaikat.

Aki már fogott kezébe Eheim terméket, az jól tudja, hogy a legjobb minőségű műanyagokból készülnek, melyet a küllemük rögtön elárul. (A minőségi anyagok jelentősége inkább hosszútávon jelentkezik, elsősorban az elöregedés szempontjából.)
A szűrőt nagyjából két nagy egységre oszthatjuk. Van a fejrész, gyakorlatilag ez a szűrő lelke, a legértékesebb része. Ebben található a forgó rész (rotor), melyet egy mágneses tér hoz mozgásba úgy, hogy egy műanyag fal elválasztja a motor tekercsétől, ezzel biztosítva a tökéletes vízbiztosságot. (Eheim szabadalom 1962-ből.) A forgó rész áll egy kerámia tengelyből, egy ráhúzott mágnesből és egy lapátkerékből. A forgó mozgás hatására a lapátkerék elkezdi hajtani a vizet és a szűrő működésbe lép.

A fejegység fontos alkatrészei, melyeket a takarításkor alaposan meg kell takarítani

A fejegység fontos alkatrészei, melyeket a takarításkor alaposan meg kell takarítani

A másik főrész a szűrőház, amibe a különböző szűrőtölteteket tehetjük (mechanikai, biológiai, kémiai) tetszés szerint. Bizonyos típusoknál a házba még kosár is található, mely egy kicsit megkönnyíti a szűrőanyag kivételét, kezelését, de ennek nincs akkora jelentősége.
A fejegységen található a nyomóág, a szűrőházon a szívóág. A nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik. A ház legalsó pontján található szívócsonkon keresztül beáramlik a tisztítandó akváriumvíz a szerkezetbe. A víz a szűrőben felfele haladva, a különböző szűrőanyagon keresztül megtisztul, végül a fejegységen található nyomóágon keresztül távozik. Nagyjából ennyit a működési elvéről.

Szűrőház

Szűrőház

Töltet

A szűrőházban elhelyezkedő töltetek a megfelelő sorrendben

A szűrő nagyon hálása darab, de van néhány momentum, melyeket ismerni kell a hosszú távú, megbízható működéshez.
A legtöbbször felvetődő hiányossága, hogy alapból nem kapunk hozzá duplacsapokat. Ezek a csapok azt a célt szolgálják, hogy viszonylag egyszerűen és gyorsan, elázás nélkül tudjuk a szűrőt tisztítani, ha az már elkoszolódott. Ne keljen a merev csöveket, esőztetőt is kiszedni az akváriumból minden alkalommal. Ezt a négy csapot, azaz a két duplacsapot, a szívó és a nyomóág csövébe kell beiktatni. Ezek után már kényelmesen le lehet választani a szűrőnket a csövezés többi részéről és mehet a tisztítás. Annak idején ezek a duplacsapok nem léteztek, így értelem szerűen nem voltak a csomagban. Manapság is lehet kapni a szűrőket „fapadosan”, azaz csapok és szűrőtöltet nélkül, ez a lehető legolcsóbb verzió, de „tuningolt” csomagokat is lehet vásárolni, ahol már ezek a hiányzó dolgok is benne vannak. Ez az egység csomag azért jobb árban van, mintha külön vennénk meg a kiegészítőket. Bár az évek során bebizonyosodott, hogy ezekre a részekre nagy szükség van, de a hagyományokat őrizve az Eheim a mai napig árulja az szerényebb kivitelt. Azért ezt a magyarázatot meghallgatnám Gunther Eheim bácsitól, hogy csapok nélkül hogy lehet szárazon megúszni a takarítást. Bár ha jobban belegondolok, ha minden a fürdőszobában lenne, a fröcskölés nem is lenne akkora probléma.
Ezek tudatában mindenkinek azt ajánlom, hogy figyeljen a vásárláskor, melyik szettet választja.

A szívó- és nyomóág csőveibe iktatott duplacsapok

A nyomóágba és a szívóágba beiktatott duplacsapok


A másik felmerülő tényező, amit hátrányára szoktak írni, az a légtelenítés hiányossága. A mai szűrőkön szinte minden estben megtalálhatóak a légtelenítő gombok, különböző megoldások a levegő „kizavarására”. A Classic-on ilyen nincs, de megfelelő technikát használatával erre nincs is különösebben szükség. A megoldás nagyon egyszerű. Arra kell törekedni, hogy a rendszerbe mindenhol minél több víz legyen és minél kevesebb levegő. Az akváriumból kijövő csöveknél ez nagyon egyszerűen megoldható a duplacsapokkal.
Állítsuk a szűrőt egy vödörbe. A szűrőre rá kell kötni a szívóoldali ágat (vízzel teli) és a csapokat rá kell nyitni. Ekkor elkezd az akváriumból hömpölyögni lefele a víz a csövön keresztül a szűrőbe. A víz pillanatok alatt elkezd kifele jönni a nyomóágon, mely az elején elég sok levegőt szállít a szűrőházból kifele (ez a hangján is látszik), majd teljesen levegőmentes lesz. Ha ezt elértük, akkor elzárjuk az erre az ágra tartozó duplacsap felét és a kifele jövő víz megáll. Ekkor rákötjük a vízzel telített nyomóág csövét a duplacsap másik felével. Minden csövet kinyitunk, bedugjuk a szűrőt a konnektorba és a szűrés kezdetét veszi. Az elején még lehetnek kisebb kerregő hangok a maradvány levegő jelenléte miatt, de ezt a mennyiséget már a szűrő ki tudja hajtani a rendszerből.

Többször kerül témába, hogy az Eheim alkatrészek nagyon drágák. Rögtön leszögezem, hogy az alkatrészek pótlása az esetek 95%-ban a helytelen használatból, a figyelmetlenségből, a karbantartás hiányából válik szükségessé. Sajnos tapasztalatból tudom, hogy az emberek legnagyobb része csak annyit tesz a termékkel, hogy megvásárolja, de nem olvassa el a termékre vonatkozó egyéb információkat. Ha valamiért kifizetünk viszonylag sok pénzt, akkor vigyázzunk is rá és tegyünk meg érte minél többet a hosszú távú használhatóságért! Igen, az alkatrészek nem olcsók, de a prémium márkáknál, a prémium minőségnél ez természetes. Bármilyen más területről is beszélünk, az alkatrészeknek mindig irreális az ára. Ha belegondolok, hogy egy Lexus autó mennyibe kerülne, ha alkatrészekből szeretnénk összerakni………. az Eheim a szűrők Lexusa.

Épp a napokban futottam bele abba a valaki által felvetett problémába, hogy nem megfelelőek az akváriumhoz való ajánlások, melyek a szűrők dobozaira vannak feltüntetve. Ez abból adódik, hogy sok évvel ezelőtt még az akvarisztikai nézetek is mások voltak, így az ajánlások is. Régen az alga nem számított egy ördögtől származó valaminek. Ma már az algamentes akváriumokra nagyobb energiát fordítanak, melynek a nagyobb mértékű szűrés is feltétele. Annak idején az akváriumok szinte csak a halakról szóltak, a növények, dekorok csak szerényen járultak hozzá az akvárium egészéhez. Ma már minden tényező egyformán fontos, mert csak így születhet egy gyönyörű összképet mutató üveg kalitka, a lakás dísze, amibe persze a halak mellett a növények is gyönyörű formájukat mutatják. Az új szűrőknél már a mai akvarisztikának megfelelő adatokat közlik, így ismételten hagyatkozhatunk az írott formára.

Eheim classic sorozat

Ehem Classic több méretben

Összegezve a tényeket, a tapasztalatokat, a következő értékelést tudom adni a szűrőre. Árban nem tartozik a legolcsóbbak közé, de aki az Eheimhez ragaszkodik, ezzel a szűrővel megkapja a minőséget, a kielégítő teljesítményt, egy megbízható társat hosszútávon. Bár ha jobban belegondolok, a hasonló márkák termékeihez képest egyáltalán nem drága.
Tény és való, hogy néhány kényelmi dolog hiányzik, de aki a kezét is és az eszét is használja, annak nem kell ennél több, főleg ha nem akar sokat rákölteni. Amit külön kiemelnék és ez szinte minden Eheim szőrőre igaz, hogy ennél a márkánál a legkisebb a különbség a névleges és a valós teljesítmény között, és e mellet az áramfogyasztásuk is jóval kisebb, mint a konkurens termékeknek. Ez utóbbi adatot figyelembe véve, ha egy év távlatában is gondolkodunk, már kifejezetten jó vételnek számítanak.
Nagyon fontos, hogy ilyen alkatrész utánpótlással és szerviz háttérrel, mint az Eheim, egy cég sem rendelkezik és ez hazánkban is maximálisan biztosított. Ez így volt 20 évvel ezelőtt is és így lesz 20 év múlva is.
Jelen pillanatban egy 2211-em van és eldöntöttem, hogy soha nem fogok tőle megválni. Bár én egy nagyobb akváriumnál már komolyabb „vizi erőművet „ választok/választanék a palettáról, de egy nano méretnél nem tudnék jobbat elképzelni az Eheim Classic szériánál. OK



5 megjegyzés:

berczyk írta...

Szió!
Két kérdésem lenne:
1. Nekem egy 2211-em van. A hétvégén próbáltam szétszedni a fejegységet tisztítás céljából, de nem nagyon ment. Tudnál ebben segíteni? Hol nyúljak hozzá :) ?
2. Január óta nanozok. Már írtam neked korábban is kérdéseket :) Most egy 25 literesem van, elég szépen muzsikál, de már most szeretnék egy picivel nagyobbat, hogy a kreativitásomnak nagyobb teret biztosítsák :) A kérdésem az, hogy szerinted a halak, garnélák életben maradnak e, ha egyik napról a másikra egy kvázi friss aksiba bekerülnek? A szűrőben elvileg már van egy kialakult baktérium flóra...De hát ugye nem vehetek még1 szűrőt azért, hogy az új aksi is működkön halak nélkül 1-2 hónapot...És szted a 2211 hány literes aksiig biztosít tutira elegendő elegendő szűrést? Én egy 40 liter környékére gondoltam...
Nagyon köszi!

Levinen írta...

Szia

1. Sajnos elég nehéz szóban leírni egy ilyen gyakorlati dolgot. Teljesen értelem szerű, úgy is mondhatnám, hogy könnyű. Talán az első lépésnél akadhattál el. A fejegységet leválasztod a szűrőházról. A fejegység alján látsz egy hosszúkás alkatrészt, melynek a közepe takarja részlegesen a tengely végét. Ezt a hosszúkás alkatrész el kell forgatni és akkor le is választható. Ez alatt lesz még egy takaró elem, amit a lilógő résznél fogva kiemelhető. Ezek után szabaddá vált a forgó rész, itt már nem lehet gond.
2.
Abból az akváriumból, ahol eddig voltak az állatok, a lehető legtöbb vizet át kell tenned az új akiba. Ekkora literszámnál ez nem lehet probléma. Gondolom az egyértelmű, hogy ne legyen nagy hőmérséklet különbség a két víz között. A szűrőben csak akkor maradnak életben a baktériumok, ha egy óránál többet nincs leállítva.
Egy 40 literes akváriumnál, ha csak garnélás és szerényebben világítasz, akkor elég lehet a 2211. Egy olyan nano akváriumnál, mint az enyém, sok növénnyel, co2, stb., oda már egy nagyobb szűrő kellene 40 literhez. Eheim Classic szériából 2213 esetleg 2215.

berczyk írta...

Köszi szépen a gyors választ!
Igen, ilyesmire gondoltam én is az áttelepítésnél, mondjuk az 1 órás intervallum elég nehezen kivitelezhető :)
Sajnos nem csak garnélás az aksi és hát a világítás sem lenne szerény, úh nem örülök, hogy kevés lesz a 2211, mivel januárban vettem :( Egy szó mint száz nem egyszerű a bővítés :) Köszi még1x !

Andrew írta...

Csatlakozom a classic rajongók táborához én is: sikerült használtan beszereznem egy 2211-est a kis 25 literes nano akváriumomba, gyakorlatilag potom összegért.
Előbb féltem, mert sokan hangoztatták, hogy így hangos meg úgy körülményes tisztítani (a pro sorozathoz képest), úgyhogy ugródeszkaként vettem először igazából. Mindenesetre teljesen alaptalanok voltak a fenti kételyeim. Ugyan az enyémnek a teteje enyhén berezonál, de ezt egy picit lesúlyozva igen csendes lett, szerintem ez nem típusjelenség. A levegőt kb. max. egy óra alatt kihajtja magából és elcsendesedik.
A gyári száma alapján 1993-ban készült, tehát már nem mai cucc, de egyáltalán nincs retro érzésem, sőt, inkább az a gyanúm, hogy ilyen strapás terméket ritkán találni az elektromos készülékek világában, nemhogy ami még vízzel is találkozik...
A 2db duplacsap kötelező tartozék, az való igaz, ha nincs, akkor 2db szimplával is előrébb vagyunk, de azért akkor már nem túl száraz, nyugis dolog a karbantartás. Hamarosan még kap egy liter komolyabb bio szűrőanyagot (siporax v. substrat pro) a mostani gyérebb helyett és szerintem marad nálam amíg akvárium az akvárium!
Lehet, hogy a 2213 még jobb választás lehet a nagyobb szűrőtöltet szempontjából, de nem érzem kevésnek ezt sem. Ha belegondolok, mennyi pénzt és időt meg ideget fecceltem a gagyibbnál gagyibb belsőszűrős/szivacsszűrős (nem matten) (fél)megoldásokba, hát, kár volt!
Ami még pozitívum: ehhez az első méteráru boltban annyi perlont (pontosabban vattelint) vettem kemény 300Ft-ért, amennyiből az elkövetkezendő 20 évre minden tisztításhoz jut tiszta, elég egy kört vágni és kész is!
Lényeg a lényeg: mindenkinek jó szívvel ajánlom én is!

Levinen írta...

Szia Andrew

Ezt szeretem, ha valaki olyan ír véleményt, aki maga is megtapasztalta az adott terméket. Nagyon jól látod a dolgokat. Bár igaz, hogy egy-két dolgot azért ki kell vele tapasztalni, de ezen túl egy nagyszerű segítőtárs a "rendrakásban". Köszi a tapasztalatod megosztását, így talán még objektívebb lett a postom.

;)