2011. december 8., csütörtök

Akváriumok Olimpiája III.

1.

Az elmúlt időszakban sok tapasztalatot szereztünk egy ízléses akvárium elkészítéséhez. Megtanultuk, hogy miként kell összeállítani egy szép layoutot, megismertük sok növény igényét, gondozásaik lényegét, széppé nevelésük fortélyait. Kifejlődtek a csipesz és olló izmok, elértük az alapfokú szintet latin nyelvből, röviden, szépen lassan akvakertésszé váltunk.
Az akváriumunk valóban nagyon jól sikerült, nem győzzük begyűjteni a család támogató kritikáját. A szomszéd is a szokásosnál többször jön át, mondván, hogy megint épp elfogyott a só. Szóval, ha ilyen sikere van a berkeken belül, nézzünk egy kicsit távolabb is.

A művészet csak akkor válik igazi művészetté, ha azt másoknak is megmutatjuk, mások is tudomást szereznek róla és jobb esetben ezt biztató visszajelzésekkel honorálják.
Ahogy teltek az évek a kertészkedéssel, ezzel a témával foglalkozó fórumok olvasgatásával, úgy általában ennek a világnak az egyre jobban megismerése közepette, akaratlanul is átestünk más országok kertészeinek gyönyörű alkotásain. Igen, ez egy igazi inspiráció. Meglátni és megszeretni, illetve, „nekem ilyen kell, ilyet AKAROK csinálni”.

Természetesen ezt a jótékony hatást az internetnek köszönhetjük, melynek segítségével leküzdhetünk minden határt, és egybeforrhatunk más nemzetekkel, hasonló gondolkodású emberekkel. A virtuális világban megpillantott akváriumok, azok közül is a legszebbek, valamiféle versenyek nevezőinek az alkotásai. - Versenyek? Ilyen is van? -

Igen, eljött a pillanat, hogy egy globális képet kapjunk, hogy hol is helyezkedünk el, mondjuk nyugodtan ki, világviszonylatban.

A víz alatti kertészkedés Ázsiából indult el és mára az egész világot meghódította. Azon sem kell csodálkozni, hogy a legnagyobb hatalom egyike Japán, ahol a kertészkedés minden formája szorosan kapcsolódik az ősi kultúrához. Az olvasóimnak biztos nem árulok el nagy titkot, hogy Takashi Amano örvendhet a legnagyobb tiszteletben ezen a területen, aki a mellett, hogy az ebben rejlő üzleti lehetőségeket se hagyja számításon kívül, hirdeti az igét világszerte ebben a csodálatos hobbiban. Akár marketingfogás, akár a szemléletéből adódik, nagyszerűen párosul ehhez az vizivilághoz a természet védelmének hirdetése, világ figyelmének felhívása az ember számára legfontosabb értékekre. Munkásságának tökéletes szimbóluma az általa létrehozott galéria, ahol csodálatosabbnál csodálatosabb alkotásokat lehet megtekinteni. De kanyarodjunk vissza a tényleges mondanivalóhoz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A mester alkotás közben

Az akvakertészet rengeteget fejlődött az elmúlt években. A világháló megteremtette, hogy az emberek között leomoljanak a falak és ezen a téren megmutassák, hogy mire képesek, milyen szépségeket tudnak alkotni 4 üvegfal között. Az alkotás vágya, a termékenység meghozta azt a lehetőséget is, hogy nem csupán gyönyörködhetünk más kontinensen élő kertészek alkotásaiban, hanem össze is mérhessük tudásunkat az övékével. Nem tudom pontosan megmondani, hogy a ma ismert versenyek közül melyik volt az első, de az nem vitás, hogy az aquascaping „olimpiája” a japánok által minden évben megrendezésre kerülő IAPLC vagyis, a The International Aquatic Plants Layout Contest. Egyébként sok más hasonló verseny van még, de talán a legnagyobbat érdemes elsősorban megemlíteni. Ahogy a címéből is kitűnik, egy nemzetközi versenyről van szó, ahol bárki elindulhat a világ bármely részéről. Bárki árki elindulhat ezen a versenyen, de azért úgy gondolom, hogy ennek akkor van értelme, ha bármi kicsi esélye is van egy előkelő helyezésnek. Ezen a versenyen előkelőséget jelent, ha már az első százban benne lehetünk, lévén, hogy a legutóbbi versenyen is több mint 1.500 alkotás képviseltette magát a világ legszebb akváriumai közül. Szóval ez a 100 bizonyos szempontból egy tág mezsgye, de bizonyos szempontból nem könnyű dolog.

Bár a nevezés nem annyira bonyolult és megkötő, de vannak alapszabályok melyek a sikeres, problémamentes lebonyolításhoz elengedhetetlenek.
Ezen a versenyen, a legtöbb más versennyel ellentétben, nincsenek méret kategóriák, vagyis nano, normál vagy akár extra nagyok, csak akvárium. Ezzel nagyjából elérik, hogy a kis akváriumokat kiszűrjék, melyekről köztudott, hogy nagyon nehéz versenybe állítani a lehetőségek korlátai miatt, nagyobb testvéreikkel.

Melyek a szervezők által támasztott követelmények?

Ha már korábban is indultunk a versenyen, nem szabad régi formákat, elrendezéseket ismételni, mert pontlevonással járhat. Magyarul, egy ráncfelvarrott akváriummal nem sokra megyünk.
Talán az egyik legfontosabb törekvési cél, hogy próbáljunk olyat alkotni, melyek nem hasonlítanak korábbi versenyek győztes akváriumaira. Tehát a fő cél, hogy egyedit, újat mutassunk a világnak, ami persze megfelel az ízlés számára.
Szintén negatív hatással lehet az eredményre, ha nem az elmúlt időszakban (1 éven belül) készült a mű. Nem akarják még véletlenül se, hogy bármiféle ismétlődés legyen a versenyeken, esetleg a múltból újra bedobott akváriumok miatt. Törekedni kell arra, hogy látszódjon az akváriumon, hogy nem egy héttel ezelőtt raktuk össze. Éreztetni kell, hogy a pillanatnyi eredmény egy hosszas, odafigyelős kertészkedés eredménye. Ezért is zárják ki azokat a növényeket, melyek a víz alatt rövid életük és kitartó gondozást nem lehet velük bemutatni.
Ezeknek a versenyeknek a gyenge vagy akár az erős pontja a fényképezés. Az IAPLC-n csak egy képet lehet beküldeni, ami a teljes akváriumot mutatja be szemből. Más versenyeken általában lehetőség nyílik több kép beküldésére, hogy egy összetettebb képet tudjunk adni az akváriumunkról, de gondolom, egy ekkora versenynél ezek értékelésére már igazán nem marad energia.
Említettem, hogy a fényképezés akár a gyenge pontja is lehet a nevezésünknek. Igen, ahhoz, hogy valóban jó helyezést érjünk el, a művünket úgy kell lefényképeznünk, hogy az valóban megmutassa a valódi énjét, vagy egy kicsit többet. Sajnos ezen a ponton nagyon sokan elvéreznek, mert igazán jó képet csak nagyon drága felszereléssel lehet készíteni, illetve a megfelelő fotós jártasság sem egy elhanyagolandó szempont.

3.

Hát így lényegesen könnyebb

Még meghatározzák a kép legkisebb beküldhető méretét, részint, hogy a részleteket is jobban lehessen tanulmányozni, illetve a promotálásnál is nagy jelentősége van a megfelelő méretnek.
Szó esik még a fényképekkel kapcsolatosan, hogy mennyire szabad hozzányúlni különböző képmanipulátorokkal. A fő szabály, hogy valóban a valódi képet láthassuk, nem törölhetünk ki a képről semmit, nem nyúlhatunk bele olyan szinten, ami gyökeresen megváltoztatja a valódiságát. Engedélyezettek a szín, a kép élesség, és a kontraszt javítása. Ezek az utóbbi tulajdonságok a valóság hitelesebb visszaadásánál lehetnek hasznosak.
Még vannak apróbb szempontok, de nagyvonalakban ezekre kell felkészülni, mikor valami virtuális aquascaping versenyen szeretnénk elindulni.

Nagyon fontos azt tudnunk, hogy a zsűri milyen szempontokat vizsgál az értékeléseknél. Ezek olyan szabályok, melyeket erősen a fejünkbe kell vésni és oda kell rájuk figyelni az akvárium indításától kezdve.

A következő szempontok a legmeghatározóbbak az értékelésnél.

1. Az akvárium összhatása. Én ezt tartom a legfontosabb szempontnak, mert ez dönti el legfőként, hogy mennyire nyerő az akvárium. Ezt úgy is hívhatjuk, hogy az első pillantás hatása. Persze a többi szempont építi fel az egység látványát.

2. Nagyon sokat dob a latban, ha sikerül egy olyan képet varázsolnunk, mellyel még senki nem rukkolt elő. Ez szól az eredetiségről, a fantáziáról, az álmodozás képességéről. Gyakorlatilag ez a momentum járul a legjobban hozzá az aquascaping fejlődéséhez, az „új” folytonos keresése.

3. Fontos szempont, hogy a flóra és a fauna mennyire illik össze, mennyire vannak egyensúlyban, mennyire egészítik ki az akvárium egészét. Ez egy kicsit furcsa szempontnak számít, de ha jobban belegondolunk, hogy időnként milyen halakat raknak össze, vagy akár milyen növényeket tesznek egymás mellé, talán máris értelmét nyeri ez a nézőpont.

4. Az egyik alapköve az akvakertészetnek a természetesség. Ezt normális esetben nem is kellene hangsúlyozni, mert az egész hobbinak nagyjából ez a lényege. A természet elemei felhasználásával egy természetes környezet létrehozása. De mégis vannak, akik ezt vagy nem fogják fel, vagy nem értik ennek az egésznek a lényegét. A negatív példa nagyon jól látható az idei AGA versenyen is, ahol feltűnt egy ingen gyenge kreáció. A kép önmagáért kiált.

5. Igen, ha növényes akváriumokról beszélünk, természetes, hogy a benne lévő növények szépek, egészségesek legyenek, és jól mutassák az gondos akvakertész törődését. Gyakorlatilag a siker 50%-t ez jelenti.

AGA szép aki

Elrettentés az idei AGA versenyéről

Ha az elmúlt sorokat szem előtt tartjuk és sikerül ezeknek megfelelni, akkor már sokat tettünk a siker érdekében.
Általában a zsűrizést olyan meghívott emberek végzik, akik már sokat letettek az asztalra, akiket ez a világ maximálisan elismer. Ez szinte valamennyi versenyen így van, így nyugodtak lehetünk, hogy ha nem is sikerül nagyon elől végezni, de azért egy két nagymester csak rá pillant a mi kis hőn szeretett teremtményünkre.

Az utolsó részben szeretném bemutatni, hogy a saját akváriumom miként szerepelt a szezon eddig megrendezett versenyein és ezzel kapcsolatosan megvilágítanám, hogy hol is tartunk mi magyarok ebben a „sportban”.

2 megjegyzés:

triton-aquaristic írta...

Sajnálom, hogy végül nem került sor a következő bejegyzésre :( érdekes volt végigolvasni az akváriumok olimpiája sorozatot!

Levinen proba blog írta...

Kedves Triton-aquaristic! Köszönöm a visszajelzést, örülök, hogy tetszett. Mikor ez a cikk íródott és még a befejező rész előtt álltam, akkor még nem futott le Magyarországon ebben a stílusban meghatározó verseny. Sajnos a verseny olyan nem várt eredményt hozott, melyre egyáltalán nem számítottam. Ez nem pozitív volt, mint inkább negatív, de úgy is mondhatnám, hogy egy hatalmas csalódás. Az akváriumom nem úgy szerepelt, mint amire számítottam, sőt, attól sokkal rosszabbul, mint az akármilyen szakmai szempontból értékelni lehetett. Csalódtam, de nem a munkámban, mint inkább azokban az emberekben akik azt a versenyt levezették, csalódtam bennük, mert a verseny eredményét nem a teljesítmény alapján hozták meg, hanem az anyagi érdekeik alapján. Tudod, aki közel van a tűzhöz, azoknak mindig könnyebb. Ez a csalódás egy olyan döntést hozatott meg velem, melynek eredményeként abba is hagytam ezt a szép hobbit, legalább egy időre. Egyszerűen nem akartam egy olyan társasághoz tartozni, ahol a képességeken, a barátságon és minden emberi értéknél többet jelent az anyagi érdek.