2010. szeptember 11., szombat

Nyomelemek jelentősége - Vas

Iron_ore

Az akváriumaink vize sok olyan anyagot tartalmaz, melyek csak nagyon kis mennységben vannak jelen, de mégis nélkülözhetetlen az élővilág számára. Ezek közé tartoznak a nyomelemek is, melyek valóban csak mikrogramm szinten találhatók meg a vízben.

A nyomelemek közül talán a legfontosabb és a vízben legnagyobb százalékban előforduló elem a Vas (Fe), erről írok a következő sorokban, főleg a növények szempontjából.

A legfőbb szerepük, hogy a fehérje természetű enzimek fémrészét alkotják. Ezek az enzimek a vas nélkül nem látnák el a feladatukat, azaz az állatok és növények anyagcseréje nem működne.
A növényi szervezeteknél két nagyon fontos szerepe van a vasnak. Egyszer jelentkezik, mint elektronszállító anyag, valamint a fotoszintézisnél a klorofil katalizátoraként funkcionál. A vasat a növények kettő vagy. három vegyértékű ion formájában veszik fel, illetve komplex alakba un. kelátmolekulában. Ha a vízbe kelát nélküli vasat jutattunk, akkor azt tapasztaljuk, hogy szinte azonnal „eltűnik”, illetve kimutathatatlan lesz a vízben. Ez egy egyszerű kémiai folyamattal magyarázható. A kettő illetve, három vegyértékű vas só gyorsan hidrolizálódik és ily formában nehezen oldódó csapadékká (vas-hidroxid) válik, majd lesüllyed. Tehát valójában a nem tűnik el a vízből, csak a formája változik meg. Csapadék formából is tud kis mértékben, felvehető állapotban kioldódni, ha kielégítőek (viszonylag erős) a fényviszonyok és az asszimiláció másik alapköve is rendelkezésre áll, a széndioxid (Co2). Ennek kapcsán azt is kijelenthetjük, hogy a vashidroxid oldódásának mértéke a Ph-val, azaz a víz savasságával is összefügg. Ha alacsony a Ph értéke az oldódás nagyobb mértékű, így a víz mérhető vas tartalma is magasabb lesz. Ezekkel összefüggésben elmondható, hogy a savas (lágy) vizekből származó növények jóval érzékenyebbek a vas hiányára.
A növények számára a legideálisabb, ha a vas kelátolt formában kerül a vízbe, mert így könnyen fel tudják venni. A vaskelátok egyébként, egy olyan nagyméretű molekulákba zárt ionok, melyekből nem csapódik ki a vashidroxid, így oldhatóak maradnak. Az akvarisztikai cégek által gyártott tápok is kelátokat tartalmaznak, melyek a növények szempontjai mellet, sokáig eltarthatóak.

Vashiány:
A tünetek elég kézenfekvőek, könnyen beazonosíthatóak. Kismértékű hiány esetén, szinte az összes növény esetében elmondható, hogy a kis, fiatal levelek zöld színe kifakul, nagyobb hiány esetén narancssárgává, citromsárgává változik, melyeken az erezet zöld színe jól láthatóan elüt. Minél fiatalabb a levél, annál intenzívebben jelentkeznek a hiánytünetek (klorózis). A túl magas foszfát tartalom is okozhat vas hiányt!

032409 Hartman Rhodo Fe deficiency (Kaiser) H17-73

Jól látható a sárgulás és az elütő zöld erezet

 

Javaslat:
Csepegtetős tesztek használata (Fe)
A micro táp adagolásának növelése, illetve vasban gazdag táprudak, tabletták használata a gyökereknél. Érdemes a Co2 adagolást is megnövelni, ezzel csökkentve a Ph értéket.

Vastöbblet:
A vas túlzott jelenléte is okozhat problémát. Csökkenti a növényeknél az egyéb elemek felvehetőségét, mint pl. a mangánét.

Ebből az írásból elég jól látszik, hogy a vasnak mekkora szerepe van az akváriumunk biológiai egyensúlyában, mennyire elengedhetetlen állataink és növényeink egészségének megőrzésénél.

Forrás: Akvárium magazin

1 megjegyzés:

Peti44 írta...

Nagyon érdekes és hasznos bejegyzés! Köszi!