2010. június 22., kedd

Acuavida Aquascaping Contest 2010

AAC logo

Mikor tavaly részt vettem az International Aquascaping Contesten (AGA) nagyon pozitív élményekkel lettem gazdagabb. A verseny nem csak arról szól, hogy el kell érni a lehető legjobb helyezést, e mellett egy objektív képet kaphatunk a „Nagyvilágtól” alkotásunkról. Bár ezen a megmérettetésen csak az első három helyezet van értékelve (plusz különdíj), mégis a kapott kritikák nagyon értékesek voltak számomra. Sokat számít, hogy az igazán nagyok, miként vélekednek az akváriumainkról. De mindenképp említésre méltó, hogy a hazai versenytársaimmal együtt Kishazánkat képviselhettem és ezzel is talán egy picit magunkra fordítva az akvakertész világ figyelmét.

Köszönhetően az igen gyorsan fejlődő és aktív hazai akvakertész társadalomnak, elég sok versenyről lehet hallani, információt szerezni. Az év szinte minden időszakában vannak ilyen rendezvények a világon, így szinte bármikor lehet csatlakozni valamelyikhez. A tavalyi AGA contest után, a spanyolok által rendezett AAC (Acuavida Aquascaping Contest) volt a következő általam megcélzott verseny. A weboldal kinézete, áttekinthetősége, a nemes cél amit kitűztek maguk elé, mind nagyon szimpatikus volt számomra. Ennek a 2009-ben elindított díjnak az a célja, hogy a rohamosan fejlődésnek indult növényes akvarisztikának még nagyobb lökést adjanak, még jobban népszérűsödjön ez a fantasztikus hobbi.

AAC: „Ez a verseny számos akvaretészportált, weboldalt és blogot hozott össze azzal a céllal, hogy egyesítse az aquscaping rajongóit Spanyolországban és az egész világon, annak érdekében, hogy növeljék, bővítsék és terjesszék az Akvarisztika csodálatos világát”

A tavalyi AAC-re 150 pályázat érkezett mintegy 30 országból, idén 33 országból 223 érkezett a két magyar nevezéssel együtt. Bár tavaly hivatalos magyar versenyző nem volt, de két magyar származású viszont igen, és nem is kis sikerrel. Szalay Péter Szlovákiából a „medium” kategóriában a dobogó legtetejére jutott gyönyörű művével, a Romániában élő Péter Béla (Igéző) a 9. helyet tudta megszerezni a „large” kategóriában.

Szalay Péter Szlovákia S Szalay Péter csodálatos UG tengere

Béla Péter Románia L Igéző megigéző akváriuma

A mostani, 2010-es versenyen a „small” kategóriában két magyar induló volt, Szecsei Tibor (Cecska) és Jómagam. Tibornak a Nyasa Mountain Range című akváriumát korábban is már megcsodálhattuk és nem is volt kérdés, hogy versenyre érett lett. Szép egészséges növények, ízléses elrendezés és egy valóban jól sikerült fotó. Ez a teljesítmény a 28-ik helyezést hozta számára, mely az indulók számához képest egy szép eredmény. Ez úton gratulálok neked! Itt jegyzem meg, hogy ebben a nano kategóriában ilyen erős mezőnyt még nem láttam.

Nyasa mountain range

Nyasa Mountain Range

Az én művem a Moss Spot címet kapta. Bár túl nagy hírverést nem csináltam neki, de aki a blogomat rendszeresen olvasgatja, az előtt nem volt titokban. Azaz igazság, hogy nem tudtam akkor fotózni mikor igazán szerettem volna és a kép se úgy sikerült, ahogy azt elképzeltem. És ki tudja miért, de az álatkáimra addig nem jellemző szégyenlőség jött rá :o), mely a képet egy kicsit élettelenné tette. De a növényeket sikerült szépre, egészségesre nevelni és a formázásukban is megfelelő rutinra tettem szert. A dropchecker jelenléte a képen, ezt inkább hagyjuk, ez egy hosszú történet. :o) Végül is ezzel a teljesítménnyel egy kicsivel előrébb végeztem Tibornál, így a 25-ik lettem. A körülményeket ismerve, ebben az általam erősnek értékelt mezőnyben úgy érzem jó eredményt értem (értünk) el. Egy kicsit azt sajnálom, hogy a zsűrinek nem tartozott a feladatai közé a kommentálás.

Front view Moss Spot (Front view)

Front view plant names Plant names

Setup:

Típus:          Növényes nano (Ryuboku)
Méret:         40x25x25 (25l)
Világítás:     24W Osram power compact Daylight (5400K)
Szűrés:         Eheim 2211 (300l/h) szivacs, kerámia gyűrűk
Aljzat:          ADA amasonia (táptalaj nincs)
Tápozás:      KNo3, K2So4, KH2Po4, Micro+, carbo
Co2:              2kg-os palack, Dennerle reduktor, üveg diffúzor, stb.
Víz:                Gh: 12 Kh: 8 Ph: 6,8-7 Po4: 0,8 No3: 5 Fe: 0,1-0,25
Deko:            Seyriu kő, szavanna fa

Állatok:         7 x Rasbora maculata
                       4 x Otocinclus affinis
                       3 x Puntius gelius 
                    na. x Sakura shrimp
                       2 x Caridina multidentata

Növények:    -Cryptocoryne Parva 
                       -Fissidens fontanus
                       -Taxiphyllum sp. - Flame moss
                       -Taxiphyllum sp. - Spiky moss
                       -Taxiphyllum barbieri - Java moss
                       -Bolbitis heudelotii
                       -Eleocharis x

Az akvárium az AAC hivatalos oldalán: Klikk

AAC Gallery AAC galéria ( klikk a képre)

Sakura 2010.05.03

Egyik kedvenc fotóm

4 megjegyzés:

TSzecsei írta...

Szia Levinen!
Engedd meg hogy mégegyszer had gratuláljak neked, szerintem ez nagyszerű eredmény és helyezés mindkettőnknek!!
Egy kicsit úgy érzem, hogy mostanába nagyon rááltak a természetet leutánzó akváriumokra, így a régi japán stílusok (pl.ryoboku, iwagumi),kicsit háttérbe szorúltak! De remélem egyre több nyírbálót, csipesznyűvőt ;-) fogunk látni az elkövetkezendő versenyeken!!
Szép volt Levi, gyönyörű akvárium ez a moha csoda ;-)!

Névtelen írta...

Had gratuláljak én is nektek. Nagyon szép eredmény egy valóbban kivételesen erős mezőnyben! A képed szuper lett, ha az a frány a DC nem lenne akkor meg se tudnám mondani hogy mekkora az akvárium! :)

Üdv: Outro

Levinen írta...

Szia Tibi

Nagyon jól látod a fejlődés irányát. A jelenlegi trend maximálisan a természetből kiragadott képet próbálja megjeleníteni a víz alatt. Már nem elég pusztán szép növényeket nevelni, izgalmassá kell tenni az alkotást. És mi a legizgalmasabb téma? Hát persze, maga a természet. Bármennyire is növényes akvarisztikáról beszélünk, de a közvetlen hangsúly a növényekről a hardscape-re irányult. A növények finoman, érzékien egészítik ki a képet, adják meg a teljességét az alkotásnak. Hát igen, az ázsiai scaperek ebben járnak nagyon előttünk, európaiak előtt. Köszi még1x a gratut és hasonlóakat kívánok neked!

Levinen írta...

Köszi Outro!

Én is úgy érzem, hogy az erős mezőny ellenére egész jó eredményt értünk el. A dropcheckert ne is említsd, sajna ott felejtődött a nem hivatalos fotózáson, a hivatalos fotózás meg elmaradt. :o) Pont a UKAPS-on is ezt mondták, ha nincs a checker, akkor nincs akvárium méret se. :o)