2010. május 6., csütörtök

Nano akvakertészet Levinen módra 4.

szekrény12

A fenntartás eszközei

Bár elsőre meglepőnek tűnik, de eljutottunk az akváriumunkkal kapcsolatos feladataink legnehezebb részéhez, a sikeres fenntartáshoz. Lehet elég pénzünk, hogy megteremtsük a terveinket, lehet elég fantáziánk, hogy egy megfelelő hardscape-et alakítsunk ki, lehet fogalmunk, hogy milyen élővilágot is próbáljuk összeválogatni, de a kis ökológiai egyensúlyt meg is kell őrizni a lehető leghosszabb ideig.

A következő soraimban szeretném összeszedni, hogy mik azok a szükséges anyagok, eszközök, kiegészítők, melyek akár nélkülözhetetlenek, fontosak, vagy csak épp, megkönnyítik a dolgunkat. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a sikerek elérésének, nem elsősorban a legdrágább termékek megvásárlása a záloga. Igen is kisebb anyagi ráfordításokkal is elérhetjük célunkat. A siker kulcsa a gondolkodás, a tudás, ezekek fényében, maga a megvalósítás. Az egésznek a te fejedben kell lejátszódnia, meg kell értened a rendszert, az összefüggéseket. Ez a siker kulcsa!

Micro Macro

Egy mikro egy makro

Mondanivalómat kezdeném a tápozással, ami a mai napig is az egyik legnagyobb misztikum, ami talán a legtöbb gondolatot ébreszti a növényesek körében. Mint tudjuk, a víz alatti növényeknek is ugyanúgy szükségük van a hasznos tápanyagokra, mint a szárazföldi testvéreiknek. A tápanyagokat két nagy csoportra osztjuk. A makro (nyomelemek), illetve a mikroelemekre. A makro elemek közül a legfontosabbak, melyek a legtöbb esetben külön adagolást igényelnek: P, Na, K, S, N, C (Co2), lágy víz (ozmó) esetében Mg, Ca. A legfontosabb mikroelemek a Fe, Mn, Cu, Zn, B, Mo, stb., melyek szintén létfontosságúak. Ezekhez a hasznos tápanyagokhoz sokféle képen juthatunk hozzá. Választhatjuk a különböző akvarisztikai termékeket gyártó cégek készítményeit (drágábbak, de megfelelőek), de akár magunk is ki tudjuk keverni ezeket a szereket, persze egy kis utánajárás, olvasgatás után. Korábban gyári tápokkal használtam, de kb. két éve sikerült hozzájutnom az alapanyagokhoz, melyekből már magam állítom össze a mixeket (ez a legolcsóbb és talán a legjobb megoldás.)

A gyári tápokkal kapcsolatosan innen-onnan lehet hallani negatív, félrevezető véleményeket, olyan címszóval, hogy „Ne használj olyan tápokat, melyekben nem tudod, hogy mi van!”. Nos, ez egy eléggé lesarkosított hozzáállás. Bár igaz, hogy megnyugtatóbb, ha pontosan tudjuk az összetételt, de nem tartom ezt a momentumot annyira fontosnak. Az akvarisztikai cégek pont azért foglalkoznak, fejlesztenek annyit, hogy nekünk ne keljen ezzel foglalkozni. Ha nem a túladagolás elvét követjük, akkor is ha tudjuk az összetételt, ha nem, mindenképp ki kell kísérletezni, hogy az adott készítményből mennyit kell adagolni az akváriumba. Minden akvárium, más és más, minden akvárium flórája más és más tápanyag felvétellel rendelkezik, adott esetben a különböző elemekből is különböző mennyiségeket vehetnek fel. Így ha tudjuk a pontos tartalmat, vagy ha nem, így is úgy is ki kell kísérletezni az adagolást, arról nem is beszélve, hogy az akvárium fejlődésével is lehetnek ezen a téren változtatási kényszerek.

De, hogy az adagolásainkat a lehető leggyorsabban ki tudjuk tapasztalni, mindenképp ajánlom a különböző csepegtetős elvén működő vízteszteket. Mint minden dologban, a tesztek világában is sok pro és kontra véleményt lehet hallani, de én 100%-ra tudom ajánlani mindenkinek. Bár nyílván nem lehet a pontosságukat egy műszeres méréssel összevetni, de pont ez a jó bennük, hogy erre nincs is szükség. Természetesen a ph és a kh teszt mellett, ott van a makro mixem méréséhez a foszfát és a nitrát teszt, a mikro mix méréshez pedig a vas teszt. A gyári keverékekben ha alacsonyabb szintű is az adott elemek jelenléte, de azok arányainak helyességéről meg vagyok győződve. Így elég a vízben csak egy-két elemet lemérni és máris képben vagyunk, hogy az adagolás megfelelő-e. Akár gyári táp, akár házi táp, a siker mind a két esetben könnyen elérhető.

Én ezeket a referenciákat használom a megfelelő adagoláshoz, melyek bizonyítottan megfelelőek:

Fe: 0,1-0,6 mg/l, az akváriumomban 0,1-0,25 mg/l

Po4: 0,3-1 mg/l, az akváriumomban 0,6-0,8 mg/l

No3: 1-10 mg/l, az akváriumomban 5-10 mg/l

Bár a tápozást nem lehetne a szó szoros értelembe vett „eszközök” csoportjába sorolni, de mint az akvárium fenntartásához szükséges elem, mindenképp megemlítést érdemelt. Na meg egy kis helyreigazítás sem ártott.

Akkor térjünk rá az eszközökre. Az akvárium fenntartásához eleinte nem is hinné az ember, hogy mennyi olyan segítségre van szüksége, melyek megoldják a felmerülő gondokat, melyekkel karbantarthatjuk az akváriumunk egészét.

Az akvakertésznek legfontosabb eszközei az olló és a csipesz, melyek a „sport” szimbólumát is jelentik. Eleinte úgy gondoltam, hogy elég, ha van egy ollóm és egy csipeszem és enyém a világ. Hát sajnos ez nem így van. Mindig van egy újabb szituáció, amihez épp nem ideális a meglévő eszköz. Mikor az ember belenéz akár az ADA katalógusába, hirtelen azt hiheti, hogy rossz könyvet nyitott ki. A csipeszek és ollók nagy választéka először egy sebészeti segédeszköz kelléktárára emlékeztet, de valójában egy „kert” teljes körű gondozására szolgáló eszköztár. Sajnos a jó minőségű termékek nagyon sokba kerülnek, de talán nem is annyira fontos ezeket választani. Bár tény, hogy ha olcsóbbat választ az ember, nem fog olyan szépen muzsikálni, de azért azokkal is meg lehet oldani a feladatokat. Én jelenleg két ollóval és három csipesszel pofozgatom az akváriumomat. Csipeszből van egy hosszú egyenes, na ez az egy ami minőségi és nem olcsó, van egy hosszú hajlított végű, ez a jól ismert Ebay-es taiwani termék, ez olcsó de használható és van egy rövidebb egyenes, ez se volt túl drága, de jól használható. Ollóból van egy hosszú hajlított végű, ez az Ebay-es csipesz testvére, és van egy igen rövid, korábban fodrászkodáshoz használt darab. Ez utóbbi a rövidségének köszönhetően elég erős, így a keményebb, fás szárakat is igen könnyen elvágja.

Csipesztartó 1

A fontos eszközök csatarendben

A növények vágása nem csupán a megfelelő optikai hatás érdekében fontos, hanem az elburjánzás megakadályozása végett is. A túl sűrű növényzet akadályozza a víz akadálymentes áramlását és könnyen egy algásodás kezdetét jelentheti, de még számos más problémát is okozhat. Arra is nagyon figyeljünk a nyírásnál, hogy a növények teteje és a vízfelszín között mindig maradjon legkevesebb 2-3 cm hely, ami megint csak a szabad áramlást teszi lehetővé. Mindig nagy dilemma, hogy mikor essünk neki a zöldségnek. Ne legyünk restek, mert minél tovább hagyjuk nőni a növényeket, annál nehezebb lesz rendet tenni közöttük. Mikor úgy érezzük, hogy a toppon van az őszkép, készítsünk egy jó fotót, és jöhet a fűnyíró.

2

Nyírás előtt

Moss Spot 2010.05.02. javított

Nyírás után

Talán nem kell bemutatnom az egyik legalapvetőbb segítőt, az algakaparót. Ebből sokfajta létezik, de itt is elmondható, hogy egy típussal nem lehet elég hatékony munkát végezni. Alapvetően két fajta létezik. Az egyik, talán a legelegánsabb megoldás, a mágneses kaparó. Ennek használata igencsak megkönnyíti a dolgunkat, nem kell a vízbe nyúlnunk, olyan helyekre is el tudunk jutni vele, ahova más megoldással nem igazán. Hátránya, hogy időnként, főleg régebbi lerakódásnál, elég sokat kell húzogatni ide-oda, hogy célt érjünk. A másik probléma vele, hogy az akvárium belső sarkaiban, közvetlen a szilikon csík mellett, nem lehet tisztítani. Még problémás lehet az üveghez közelebb lévő dekorelemeknél a helyhiány miatt, vagy az aljzat közvetlen közelében. Figyelmeztetés: Nagyon vigyázni kell, hogy a belső mágnes ne kapjon fel aljzatot, homokot, mert egy szempillantás alatt karcot húzhat az üvegre és erre nincs megoldás! Amágneses változatnak a tökéletes kiegészítője a nyeles algakaparó. Hatékonysága nagyon meggyőző azokon a felületeken, ahol kényelmesen tudunk vele dolgozni. Ezekből lehet elég gatyit kapni, de léteznek a neves gyártók által forgalmazott verziók is, bár egy kicsit borsos áron. Ebből érdemesebb egyből a profit választani, mert nem nagyon van a kettő között átmenet, és úgyis előbb vagy utóbb ugyanott kötünk ki, a drágánál. Hátránya, a korlátoltabb felhasználási terület, az elkopott speciális pengék beszerzése, újabb pénzkiadás kíséretében, és persze a vízben nyúlkálást se tudjuk elkerülni, főleg nagyobb akváriumok esetében.

Algakaparók

Algakaparók

Minden évben miután megnézem a Bécsben megrendezésre kerülő Exotika kiállítást, elgondolkozok, hogy mennyivel jobb is lehetne egy ekkora horderejű rendezvény, ahova mindig ennyi ember érkezik. Mondjuk aki még nem volt annak mindenképp nagy élmény, ha csak a magyar helyzetre is gondolunk, de jobb lenne ha minden évben valami extrát tudnának mutatni. Na de ennek ellenére, mindig sikerül valami apróságot, szuvenírt beszereznem. A tavalyi alkalommal egy nagyon okos kis készletre tettem szert, mely a szűrő csöveinek a tisztítására lett hivatott. Három, én csak úgy hívom, furulya tisztítót, és egy flexibilis tisztítót (csőgörény) tartalmaz a csomag. A három egyenessel szinte bármilyen méretű merev csövezést, a flexibilissel meg a gumicsövek belsejét lehet könnyedén megtisztítani. Korábban vettem egy Eheim gumicső tisztítót, az a bizonyos műanyag szál végére rögzíthető kefécske (márkás termék), de azzal elég sokat idegeskedtem, szenvedtem. Ez a „csőgörény” elég hajlékony ahhoz, hogy könnyen kövesse a cső belsejét, de ugyanakkor elég merev (rugóacél) is ahhoz, hogy toló erőt is ki lehessen vele fejteni. Ezzel az idézőjelesen gagyi termékkel (ára ha jól emlékszem 3,5 euró) egy boldogság a takarítás.

Csőgörény2

A Csőgörény és testvérei

Az egyik kedvenc segítő eszközöm a „robotkar”, így becézem. Bár a nano akváriumnál nem nagyon lehet igazán kihasználni, de a nagyobb akváriumoknál nagy segítség tud lenni. Ezzel az eszközzel bármit ki lehet emelni az akvárium aljáról, anélkül, hogy a kezünk a vízbe érne. Már ránézésre is nagyon szimpatikus azok számára, akik szeretik az egyszerű, praktikus, mechanikai szerkezeteket. Arról nem is beszélve, hogy az élet számos területén is jó lehet használni, így akár a szekrény mögé bedobott cumit is könnyen ki lehet vele halászni. :o)

Robotkar

Robotkar vízi mentésre

Nagy segítség a mindennapi akvarisztikában a több funkciót is ellátó 5 ml-es fecskendő. A vízteszteknél nagy segítséget jelent a vízmennyiség pontos belövésénél, az 5 ml az 5 ml. A neptun tesztnél, a hozzá adott üvegcsébe vonalig kellett tölteni a vizet, mellyel sokszor képes voltam percekig játszani, hogy pontos legyek.

Még egy gyakorlott akvaristának is nehezére esik egy nano akváriumban lévő viszonylag kevés éhes szájat úgy etetni, hogy ne legyen a táp túladagolva. A fecskendő erre is tökéletesen megfelelő. Száraz, porított tápot és fagyasztott cyclopsot is szoktam vízzel együtt így adagolni. Ezzel a módszerrel egyrészt azonnal lemerül a táp, régen ez volt nálam szempont, másrész így még soha nem tettem az akváriumba túl sok kaját.

A segédeszközök kelléktára szinte kifogyhatatlan. Csak egy kicsit gondolkodni kell a probléma felmerülésekor, hogy mi lehet azaz eszköz, akár a hétköznapokból bármilyen más területről átmentve, mellyel megkönnyíthetjük a dolgunkat, megoldhatjuk a feladatot. Visszaemlékszem, hogy mikor még az általános iskolába jártam és aktív akvarista szakkörtag voltam, hogy mennyi vicik vacak gyűlt össze egy nagyobb dobozba, melyek pont a barkácsolásokból maradtak meg, melyek a segítség eszközei voltak. Az elmúlt 6-7 évben, a nagy visszatértés idején, újra hegyekbe rendeződtek a laikusok szemébe kacat, számomra kincsek jelentő okosságok. Egy igazi akvaristának, vagy hívjuk akvakertésznek, vannak ilyen kincsei, ugye? :o)

Talán a fenntartás eszközei közé lehet sorolni a különböző vízkarbantartó, biológiai folyamatokat segítő, vagy egyéb adalék anyagokat. Ilyenek pl. a ma már sok gyártó által piacra dobott víz előkészítők. Nagyon nehéz megítélni, hogy mennyire van szükség a jótékony hatásukra. Én úgy gondolom, hogy ez nagyban attól függ, hogy az adott akvarista milyen minőségű vízhez képes hozzájutni. Az én javaslatom alapján, érdemes a vizeinket bevizsgálni, vizsgáltatni, hogy valóban kell-e használnunk. Azért azzal nem árt tisztába lenni, hogy Magyarország rendelkezik a világ egyik legjobb minőségű vízkészletével. Bár az ország területén itt-ott lehetnek kisebb problémák, de pl. Budán ahol lakok, biztos, hogy szükségtelen az ilyen fajta kezelés.

Érdekes anyag pl. a folyékony szén (carbo). Erről is az a véleményem, hogy igazából kevés az a szituáció, ahol igazán használni kellene. A növényes akváriumoknál, elsősorban a hi-tech vonalra gondolva, megfelelő Co2 adagolás mellett szinte biztosan állíthatom, hogy felesleges. Bár egy low-tec akváriumnál, alacsony technikai felszereltség mellett, akár hasznos is lehet, de aki régóta halazik, az tudja, hogy nem felturbózott akváriumoknál, bőven elegendőek a növények számára a tápanyagok, nyomelemek mennyisége. Én is használtam, használom, hogy vizsgáljam a hatásait, de nem fedeztem fel benne a szükséget. Így szerintem ez után is az fog dönteni az emberek fejében, hogy mekkora hatással van rájuk a marketing, vagy esetlegesen valami jó irányú változást épp ennek tulajdonít, és ezért kezd el hinni benne.

Nagyon érdekes adalékok a különböző instant baktériumkultúrás készítmények. Ezek arra szolgálnak, hogy meggyorsítsuk az akváriumban a hasznos munkát végző baktériumtelepek kialakulását. Ez is rengeteg kérdést vet fel, vajon mennyit segít, szükség van-e rá? Csak egy gondolat: Ezeknek a baktériumoknak mindegy, hogy milyen paraméterekkel rendelkezik a vizünk, ahol életre szeretnénk kelteni őket? Rejtélyes téma. Én korábban nem használtam, most használok és semmi különbséget nem veszek észre. Semmi túlspirázott rituálét nem használok egy friss indításnál, csak is a logika egyszerű vonalát követem.

Számos termék létezik, mely nyilvánvalóan szinte csak a gyártók pénztárcájának a gyarapítására szolgál, de ugyanakkor, akár az előbb említett készítmények, (talán) pozitív hatással is lehetnek a kis Vizivilágunkra. Ki miben hisz? Ki kinek hisz? Ki a hiteles forrás? Talán annak van igaza, aki a leghangosabb, aki a legtöbbször mondja el, aki a legerőszakosabb? Ezek mind jó kérdések! …………………… Mindenki döntsön a legjobb belátása szerint.

Ezzel végére értem a „nano akvakertészet Levinen modra”, eleinte trilógiára tervezett, később kvadrológiává bővült írásomnak. Szeretném leszögezni, bár már egy kicsit közhelyesen hangzik, de sok út létezik a cél eléréséig. Én azt az utat választottam, ami a legegyszerűbb, egy “átlag halandónak” is elérhető, mely saját tapasztalatokon és nem pusztán innen-onnan összeollózott lexikális tudáson alapul. A fő célom volt, hogy minél több olvasómnak kedvet csináljak az akvakertészkedéshez, úgy, hogy jól látható legyen, hol vannak azok a költségek melyek kikerülhetetlenek és melyek azok, ahol egy kicsit spórolhatunk. Ahol nem a pénztárca áll a középpontban, hanem a gondolkodás és a szorgalom.

Mi alatt ezen a témakörön gondolkodtam, dolgoztam, Pistitől kapott Sakurák se tétlenkedtek. :o)

Pár napos Sakura növendékek Pár nap, pár mm.

17 megjegyzés:

Peti44 írta...

Ismét nagyon jó írás! Köszi!

Rain írta...

A részemről én kimondottan örülök, hogy kibővítetted a trilógiát még egy kiváló post-tal, így kerek egészet alkot a "történet".

Köszi!

Levinen írta...

Köszönöm szépen hű olvasóim! :o)
Hát azaz igazság, hogy én nem vagyok 100%-ban elégedett, mert kb. 10x ennyit tudnék írni, de hát valljuk be, ez csak egy blog. De talán a kezdőknek kielégítő információt ad. De azt viszont nagyon szeretem, hogy a saját blogomon nem leszek kiutálva, ha a valóságról és a realitásról beszélek!
Továbbra is megteszek mindent annak érdekében, hogy a való világot lássák az olvasóim, földön járva. Peace

scooby írta...

Köszi Levinen!

Király kis 4 részes sori lett belőle végül :) Kérdésem az lenne, hogy szuper aktív baci kultúrát te is régi akva szivacsából nyered ???
Nem fűlik a fogam több ezret adni a "drágaságokért" és nekem ez eddig bevált / szerencsém volt.

Scooby

Levinen írta...

Szia Scooby!

Én is köszönöm és ürülök, hogy tetszik!
Igazából én az ADA bakikat próbálom, próbáltam, így a legjobb és a legdrágább terméknél nem tudom, hogy mennyire szükséges, vagy szükségtelen. :o) Egyébként az Ebay-ről rendeltem.

ganesha76 írta...

Nagyon jó volt olvasni a cikksorozatot, köszönjük szépen!
Az akváriumod pedig mesés. Grat!

Levinen írta...

Köszönöm Ganesha76!

Taksoft írta...

Elolvastam, és nagyon tanulságos, jó írás. Ha valaki szeretne egy ilyen akváriumot, akkor érdemes követni a vonalat.
Low tech nanót mikor csinálsz? Nekem is elkelne a segítség! :-)

Levinen írta...

Szia Taksoft!

Nagyon szépen köszönöm a pozitív kritikát és örülök, hogy hasznosnak találod az írást.
Bár eddig nem említettem, de a nanozást abba fogom hagyni, amint sikerül elindítanom a nagy akváriumot. Ha lesz még nanom, az csakis a garnélák miatt lesz, és nem elsősorban a látványra lesz építve. Inkább a garnéla szeretetre. De természetesen bármikor megkereshetsz, ha bármilyen segítségre szükséged lenne egy új indításnál, akár egy Low nanonál!

warrior71 írta...

Szevasz hapsi!

Tudod,hogy nem szeretem azt az ömlengős,dicsérgetős dolgot de ami jó az jó ;) ! Ha jól láttam egy dolog azért még hiányzik a karbantartó cuccok közül. A talajegyengető! Ne vegyél sehol! Hamarossan piacra kerül a világ legjobb és legolcsóbb egyengető lapátja :) . Ha jól viselkedsz kapsz egy példányt!

Levinen írta...

Köszi War!

Hát ha te mondod? :o)
Hát igen, a talaj egyengető az tényleg hiányzik, de nem nélkülözhetetlen. De ha van egy jó forrás, egy minőségi gyártó, akkor ennek nem tudok ellenállni! :o) Egyébként már most is jó viselkedek. pfff

Scooby írta...

Talajegyengető mármint Takashi Amano kezében is előforduló háromszög vonalzóra gondoltok? :D

Köszi Levinen Ada bacin én is filózok ...

Üdv
Scooby

Levinen írta...

Hát a háromszög vonalzó is egy alternatíva, de a háromszög végű nyeles talajegyengető az igazi. Valahogy így néz ki:
" ------< " :o)

Patzu írta...

Szeretek itt olvasgatni!
Szia
Patzu

Levinen írta...

Köszi Patzu! Akkor már megérte! ;o)

atti76 írta...

Én is köszönöm az információkat! Olvasgatlak egy jó ideje, nagyon klassz dolgokat tudsz "összehordani" :)

Levinen írta...

Szia Attila

Üdvözöllek a blogomon és remélem, hogy így képet kapsz a földön járó akvakertészetből is. :o))