2009. július 23., csütörtök

Az akvarisztikám a múltban és a jelenben

Sok év telt el az általános iskolás éveim óta, mely időszak megegyezik az akvarisztika iránti szerelmem kialakulásával. Természetesen nekem is, mint a legtöbb akkor ifjú akvaristának, valamelyik osztálytársának az akváriuma adta a motivációt. Akkor még szinte minden esetben az akváriumban lévő halak színessége, változatossága adta a sava-borsát ennek a hobbinak. A kispajtásomnak kb. 100 literes akváriuma lehetett, szép vitorlásokkal, neonhalakkal, gurámikkal. A mostani fejemmel persze ez az összeállítás elég furcsán hat, de emlékeim szerint nagyon egészséges voltak a halak, szép tiszta akváriumban. Egy szó mint száz, ez a látvány tökéletesen elég volt, hogy a fertőzést megkapjam.

Abban az időben, még az iskolákban valóban fontosnak tartották, hogy a gyerekek közvetlen kapcsolatba kerüljenek a természettel, így megtanulván annak tiszteletét, szeretetét. Erre volt jó példa az akvarista szakkőr, ami ha jól tudom, már csak bizonyos írásokban fellelhető kifejezés. Heti rendszerességgel ismerhettük meg az akkori akvarisztika csinnyát-binnyát, a víz alatti élővilág működését, hogy csináld meg a saját kezeddel (DIY) azokat a technikai eszközöket, melyeket nem nagyon lehetett kapni az üzletekben, vagy csak horror áron. Egy szóval minden olyan dolgot, melyeknek megtanulása lángként lobogott bennünk.


Ez az 1970-es kiadású könyv volt a bibliám


Kisebb akváriumok után jött egy 60 literes, ami már lehetőséget biztosított a fantázia kibontakoztatására. A világítás egy akkor menőnek számított alumínium doboz volt, benne egy villanykörtével. Szűrő tekintetében, egy kicsit a kor előtt jártam, mert kaptam az akkori NSZK-ból, egy Eheim belsőszűrőt, ez olyan 1985-ben lehetett. Az aljzat homok volt, a dekorációs elemek között ott volt a tengerből származó csigaház, kerámiabujkáló. Ez így egy kicsit giccsesnek tűnik, de már az akkor is bennem lévő növények iránti vonzalmam segített hozzá, hogy egy mostani szemmel is mutatósnak mondható kompozíciót hozzak össze.


Az akváriumom 1985-ből



A szépsége ellenére azért időnként voltak elhullások hal fronton, a növényeket szinte rendszeresen pótolni kellett. Az akkori akvarista tanítók, annak ellenére, hogy a halak biológiáját nagyon vágták, a növényekről mit sem tudtak. Gondoltam, van elég víz az akiban, van felette fény, még a homokra se lehet panasz, akkor biztos nem én vagyok a hibás. :o) De mindig nagyon odafigyeltem, hogy szép legyen az akvárium és legalább havonta ki is takarítottam az egészet. :o)

Sok-sok év telt el. Az élet úgy hozta, hogy sokáig nem tudtam erre a hobbira időt szakítani, annak ellenére, hogy mindig bennem bujdosott a vágy, ami a jelen korra újra testet öltött. 2004 nyarán rábukkantam az akkor még nívósnak számító Akvarsta.hu-ra, és innentől nem volt megállás. Belefolytam az akvarista körforgásba, új barátokra tettem szert, szinte minden ilyen irányú megmozduláson ott voltam. Részt vettem a 2005-ös Akvarista napok létrehozásában, főleg az akváriumok hátterezésében, ami akkor a legjobban érdekelt. Vidéki eseményekre, előadásokra jártam a maggal, időnként nagyokat planktonoztunk.


Pasaréti Gyula a kötél egyik végén, talán én a másikon?

Jó fogás volt!


Sajnos az embereknek folyamatosan változik az élete, így sok régi barát eltűnt ebből a körből. Kisebb, nagyobb ellentétek eredményeként az elmúlt 5 év alatt igen hullámzó tendenciát mutatott a magyar halas élet, de úgy veszem észre, hogy a jelen kor új fejezeteket nyit, a „töri könyvben”
Ez a világ nagyon felhígult, sok hatás érte. Ennek eredménye kép, akik komolyan gondolják az akvarisztikát, érdeklődési köreiknek megfelelően, szekciókba tömörültek. Ez szinte az egyetlen útja, hogy az adott irányzatok szakmai szempontból is a lehető leggyorsabban fejlődjenek. Ezek a körök már képesek arra, hogy csak azokat az érdeklődőket fogadja be, akik tényleg tanulni szeretnének és nem pusztán a pillanatnyi, felesleges idejüket szeretnék eltölteni valahol.
Nem szeretnék most nagyon belefolyni a szekciók típusaiba, inkább maradnék annál, ami számomra a megvalósulást jelenti, ez pedig az aquascaping, vagy magyarul, az akvakertészet. Ez az, ami tényleg egy helyre hozza össze a természet tökéletességét, a harmóniát, egy gyönyörű összképet, az egyén önkifejezését. Egy kocka a lakásba, ami megteremti az adott környezet miliőét, a pozitív energia sugárzóját.


Egy kocka.........

Mielőtt teljesen elszállnék a filozófiával, inkább visszatérek a földre. :o)
Lassan 1 éve, hogy a „növény fejűek” ösvényét taposom. Rengeteget tanultam, de arra is rájöttem, hogy a tanulás csak most kezdődött. A napról napra megszerzett tudás, újabb és újabb ajtókat nyit további ismeretek megszerzéséhez. Bizonyos jelek azt mutatják, hogy jó úton járok, de ugyanakkor az is kiderült, hogy ez az út a végtelenbe vezet. Ez a végtelen jelenti az értelmét az egésznek. A pozitív jelek, maga az akvarista környezet, médiumok, a szakmaiságból adódó barátságok, az elismerő szavak, a munkámat hirdető források. Ez mind arra ösztönöz, hogy folytassam amit elkezdtem és ezen a területen (is) mutassak valamit az embereknek, ami a világnak egy szebbik oldalára kalauzol el.

A hirdető forrás

Pozitív jel

8 megjegyzés:

Tomi írta...

Szia!
Jó kis írás, üdítő ebben a melegben.
85ben nem semmi a motoros szűrő, megevett volna a sárga irigység, nálam meg zümmögött a légpumpa. :o)

Levinen írta...

Szia Tomi

Örülök, hogy tetszett! Mikor ez a szűrőm volt, úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére. Mint más a focilabdájára, vagy a machbox-ra. :)

asebestyen írta...

Sziasztok!
Azért régen a kis légpumpával is megoldották a szűrést is. Lebegtetett homokszűrő, mattenfilter és társai, nem ám motoros külső szűrő. És hatékonyak voltak, sokszor hatékonyabbak, mint a mai flancosak. Az írás egyébként valóban kiváló. Jó lehet egy ilyen nívós csapathoz tartozni. Nyilván ez nem is a véletlen műve, hanem a tudásszint megfelelő hozzá. Gratulálok az Akvárium Magazinos megjelenéshez is!
Üdv,
ákos

Levinen írta...

Szia Sebestyén,

Most nem akartam nagyon belemenni, hogy akkor milyen egyszerű szerkezetekkel is lehetett egy akváriumot sikeresen fenntartani, de talán ebből is egy jó írás lehet még. Pl: Az üvegből készült harang, amiben a felfele áramló levegőbuborék mozgása hozta létre a szívó hatást, és így a harangban lévő vatta fogta fel a szennyeződéseket és még sorolhatnám. :o) Még ezeket is volt szerencsém használni. De ez az múlt, legyen a jövő (cikke)!
Köszönöm az elismerő szavaidat!

Zsotyi írta...

Bizony,bizony,a régi szép idők!Vasvázas,gittel készített akváriummal kezdtem én is.Ciklon légpumpa,és kirándulás a Duna partra sóderért....
Nagyszerű tanuló évek voltak ezek,hogy most érett fejjel a csúcstechnikát is felhasználva,egy igazi vízalatti ékszerdobozt hozhassunk létre az egész család örömére.Grat a posthoz Levi!

Levinen írta...

Szia Zsotyi!

Hát igen, nekünk "öregeknek" az új kor szelleme mellett, már nosztalgiára is van lehetőségünk. Milyen jó is ez! :o)
Köszi a pozitív feedback-et! ;)

Kiss írta...

Szia!

Nagyon szépek az akváriumaid!
Profi munka. Sajnos nekem még egyszer sem sikerült ilyen szép akváriumokat létrehoznom, pedig nagyon megfogtak a növényes akváriumok. Egyszer, ha ráérsz ajálhatnál nekem néhány nem túl igényes akváriumi növényt. Itt sajnos se bolt, se akvarista, akitől tanácsot kérhetnék.

Még egyszer gratulálok!

Levinen írta...

Szia Kiss

Szívesen segítek neked, ha bármiféle kérdésed van. De mielőtt bármit kérdeznél, ajánlom figyelmedbe Nigro blogját, ott nagyon sok választ megtalálsz.