2010. február 1., hétfő

Moss Spot

Sokan kerestek meg a korábban bőségesen beharangozott, készülgető 182 literes akváriumommal kapcsolatban. Valóban, sok információt közöltem róla és az indításról még egy szó sem esett. Bizonyára néhányan emlékeztek, hogy ezt a költözésünktől tettem függővé. Nos, szerencsére az ingatlanos variáink révbeértek, de az új otthonunk elfoglalása csak nyárra lesz esedékes, így az új akvárium beüzemelése ősz előtt nem fog megtörténni. Na de!

Köztudott volt, hogy a nano akváriumomat le kellett állítanom, úgy mond lejárt az ideje. Miután a nagy indítása még elég sokat várat magára, így arra gondoltam, hogy a kistesóját újra rendezem egy kicsit más hangulattal.

2010.02.01.
 
2010.03.31. photoshop
2010.03.30.
 
 
Verseny fotó front view Utólsó kép
 
Az rescape időpontját praktikusan a 2009. november végén megrendezett Exotika díszállat kiállítása napjára tettem. Úgy gondoltam, hogy ott be tudom szerezni azokat a dolgokat, melyek még hiányoznak a megfelelő berendezéshez. Bár a legfontosabb kellékek megvoltak, de növények terén szerettem volna valami frissítést, melyekkel még nem volt dolgom. Talán egy jó akvakertésznek ahhoz kell a legtöbb idő, hogy minél több növényt megismerjen és így a jövőben, könnyedén ki tudja választani a fantáziájában elképzelt képhez a legmegfelelőbbeket. Igények, növekedési ütemek, terjeszkedés, stb. Az út alkalmával sikerült hozzájutnom az egyik régi titkos vágyamhoz, az Utricularia graminifoliához (UG), amit a front részhez szántam gyepszőnyegnek. A mohákat is nagyon szeretem így ezen a téren, szerettem volna olyat, amit még itthon nem nagyon próbált senki. Sikerült találnom a másik kedvencemet, a külföldi berkekben Flame moss néven elhíresült szépséget. Ez az a moha, mely ha pl. fára van kötözve, láng nyelvek formájára emlékeztető alakot formál. Egyébként az ázsiai akváriumokban igen népszerű.
Este a kiállításról hazatérve, egyből neki is estem az új világ létrehozásának. Az elképzelés nagyvonalakban megvolt, természetesen a Ryuboku vonalán indultam el. A régi jól bevált szavanna fák, egy-két seiryu kő, az aljzat ADA amasonia egy kis baktérium kultúrával táptalaj nélkül. A korábbi berendezésből megmentettem egy kis Jávai mohát, Spiky mohát, Bolbitist és hozzácsaptam az új szerzeményeket. Mivel este volt nem akartam túl sokat vacakolni, így viszonylag rövid idő alatt (4 óra) össze is állt a kép. Az kő és fa kombinált építmény, mely a fő hangsúlyát jelenti a berendezésnek, középre került. A fákra felkötözve a különböző mohák, mindegyik a számukra megfelelő helyre. Előtérbe az UG szépen, egyenletesen szétosztva, a háttérbe a Bolbitisek a fákra rákötözve. A korábbi lakók nagyjából megmaradtak, így a létszám 5 Oto, a 6 darab Törpe razbóra 10-re kiegészítve, 4 amano és egy, a szoba falát már többször megjáró, Neritina csiga-biga. A szűrés elindítva, a co2 rátekerve, a világítás felkapcsolva, így ezzel elindult Moss Spot pályafutása. :o)
Az Amazoniával korábban nem volt tapasztalatom, de egy érdekességet mindenképp le kell írnom. Az indítást követően legalább egy hónapig, a 11-12 kh-s csapvizemet minden vízcserét követő reggelre, nullásra vitte le. Korábban olvastam a különböző vizet befolyásoló képességéről, de ez azért meglepett. Ez idő alatt a ph értéket is igen csak egy alacsonyabb szinten tartotta bár erre számítottam is.Az UG viszonylag gyorsan fejlődött, folyamatosan jelentek meg az új levelek, de a víz mozgása, a halak kotorászása hatására folyamatosan jöttek ki a tövek, míg végül sajnos le kellett mondanom róla. Lehet az ültetésnél se voltam elég körültekintő, ez is közrejátszhatott. De az legalább kiderült számomra, hogy nem olyan ördöngösség a tartása és egy kicsit több odafigyeléssel szép sikereket is el lehet érni velük. Erre még vissza fogok térni. Az UG-t Eleocharisra cseréltem le, ezek két hete kerültek be az akváriumba. Jelenleg ledobták a régi leveleiket, az újak folyamatosan jönnek ki a talajból. Még bekerült két oldalra egy kis Cryptocoryne parva, mely a kis méretének köszönhetően jó lehet, igaz hirtelen jobb növényt nem találtam helyette, de végül is, ilyen növényem se volt még.
Kb. másfél hónap után megjelent vagy három fajta alga, melyből az egyik a Flame mossba igen csak beépült. A jelen pillanatban szerencsére, vagy a tudatos harcnak köszönhetően, az algák visszavonulást fújtak, így a mérleg átbillent a másik oldalra. A kis harcba még belevontam egy sziámi algaevőt is, így a győzelem kimenetele már nem is kétséges. Most várom, hogy kialakuljon a végleges kép, és ha minden jól megy, meg is méretem az egyik nemzetközi versenyen.



24 megjegyzés:

Viktor Lantos írta...

szép lett az aki Levi. gratu.

Névtelen írta...

Szia Levi!

Az utolsó képen nagyon hangulatos az akvárium. A mohák is nagyon jól mutatnak, egyszóval a részemről is gratula! ;)

Üdv; Sáska

Zsotyi írta...

Gratulálok én is Levi!Szép elrendezés,a flame is jól néz ki nagyon.

Levinen írta...

Köszi Srácok!

Ilyenkor szokták mondani, hogy kapkodtam? :o) Viccet félretéve, ez még messze nem a végkifejlet, inkább az első fotózható kép. Az eleocharis besűrűsödése, a bolbitis bokrosodása és a mohák megfelelő formázása adja majd meg a megfelelő képet, remélem.

.o)

Patzu írta...

Szia Levinen,
Nagyon tetszetős lett a kis aksi, és ez a Flame moss valóban egy nagyon jó választás. Természetes és mutatós.
Gratulálok!
Patzu

Levinen írta...

Köszi Patzu!

Igazából ez a Flame moss csak a régi kíváncsiságom kielégítése miatt lett választva. Nagyon lassan, de látványosan fejlődik. Ez is inkább egy nagyobb akváriumba mutatna igazán szépen, de azért meglátjuk mit tudok kihozni belőle.

szentgyo írta...

Szuper kis akvárium lett, már csak egy dolog hiányzik belőle ;)

Aztán majd győzd metszeni a mohákat

inadsz írta...

Levi: maximális gratuláció :)
Nagyon tetszik az aki, és a berendezés is, gondolom a mohára azért is esett a választásod, mert lassan nő. Ha nem lenne ott az a DC meg sem lehetne mondani hogy mekkora az aki. Nagyon tetszik.
Az aki nagyon természetes, ezek után el sem tudom képzelni mit alkotsz 182literben ;)
Gratulálok.
Dani

Levinen írta...

Nektek is köszönöm Skacok!

Pisti: Hát igen, még mindig a CRS hiányra gondolsz? :o) Az biztos nem lesz, mert itt már nem tervezem a lágyított vizet. De a Sakurákra türelmesen várok Garnéla Mester.
Dani: Köszi a fiatal generáció elismerő szavait. Igen, törekedtem a lassú növésű növényekre. A 182 literre én is kíváncsi vagyok, főleg arra, hogy mikor indul el. :o)

Peti44 írta...

Nekem nagyon tetszik, gratula!
Remélem majd megosztod velünk a tapasztalataidat a flame moss-szal kapcsolatban. Engem nagyon érdekelne, mert hamarosan átalakítom az aksit, és ilyet is tervezek bele.
Peti

Levinen írta...

Köszi Peti!

Minden tapasztalatomat meg fogom osztani itt a blogomon, elvégre valamiről írni kell. :o)
Lassan elindulhat a Flame Moss Club. :o))

ganesha76 írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
ganesha76 írta...

Na újra, nem fog jól a billentyűzetem:)
Szóval, nálam ez a TOP, azok közül amiket eddig volt szerencsém látni. Már most nagyon szép. Grat!

Levinen írta...

Ganesha76!

Megtisztelsz és köszönöm! :o)

outro írta...

Hali Levi. Már vártam mikor rukkolsz elő új akival. Először azt hittem ez lett a 182 literesed. Annyira eltaláltad az arányokat hogy valóbban nem lehet megmondani mekkora az akvárium. Nekem nagyon tetszik Gratula!

Levinen írta...

Szia Outro!

Köszönöm a dicsérő szavakat. Igen, a megfelelő arányok betartása az egyik legfontosabb kulcsa a sikernek. Már nagyon várom a nagy aki indítását, addig is a nanoval enyhítem a vágyakozást. :o)

outro írta...

Ja nem is köszöntem meg hogy megadtad a 182-literes akváriumod készítőjének a számát. Végül az én kis 57 literesemet is ő készítette, és nagyon meg vagyok elégedve vele. :) Jó tipp volt. Köszi! :)

Levinen írta...

Nincs mit! .o)

Taksoft írta...

Nekem tetszik!
Jók a képek is
A kis akváriumba valóban a moha az egyik legjobb választás. Már meg kellene nekem is tanulnom...

Levinen írta...

Köszi Taksoft!

Szerintem ezzel meg is tanultad. :o)

Névtelen írta...

szép lett nagyon, gratula ;)

artegor.

Levinen írta...

Köszi Art!

N-dee írta...

Hát, akkor én most virtuálisan kezet rázok veled és gratulálok egy nagyot :) Elképesztően jóra sikerült a kis nanod és az előttem szólókhoz csatlakozva, először én is azt hittem róla, hogy kész a nagy akid. Fantasztikusan jók az arányok és a térhatás. Sok sikert kívánok a versenyen vele, bármelyiken is indulsz majd!

Levinen írta...

Köszi N-dee!

Sokat számít nekem a "szakma elismertjei" véleménye is, pláne ha pozitív. :o) Mindenképp küldöm versenyre, de még egy-két növénynek meg kell mutatnia a foga "zöldjét", így az Eleocharis dúsulását és a frissen kapott Fissidens (Hála Orpheusnak) megszépülését.
A nagy akváriumból ősz előtt nem lesz semmi, sajnos. Addig is nano mánia. :o))